Igehely: Mik 7:18-20; Kulcsige: Mik 7:18 „Van-e olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad.”
A megbocsátás az élet nehéz leckéi közé tartozik. Nagyon könnyű a bennünket ért sérelmeket nagyító alá tenni, és felháborodni azon, hogy mire volt képes az embertársunk. (Sajnos, nem vagyunk következetesek, mert amikor mi vétkezünk mások ellen, magunkkal szemben nagyon elnézőek vagyunk.) Ha egy számunkra érzékeny területen bántanak meg, a haragunk és igazságérzetünk olyan szinten tud tombolni, hogy elképzelni is nehéz azt, hogy valaha megbocsáthatunk.
És ez valóban így van. Nehéz megbocsátani… Kivéve annak, akinek már sokat megbocsátottak. Ha annak az Istennek a kegyelme éltet minket mindennap, aki újra és újra eltapossa a bűneinket, és a tenger mélyére dobja azokat, akkor nem az lesz a kérdés számunkra, hogy „Hogy lehet megbocsátani?”, hanem az: „Hogy lehet nem megbocsátani?” Emlékezz bűneidre, és legyen világos előtted, hogy Isten neked végtelenül többet bocsátott meg annál, amit neked kell elengedned.
Milyen jó tudni, hogy a mi Istenünk nem kötelességből bocsát meg nekünk, hanem azért, mert abban telik kedve, ha irgalmat gyakorolhat felénk. Ilyen csodálatos Istenünk van!