A Szentháromság Isten kapcsolatban létező Isten. Ezért amikor Isten embert teremt, közösséget teremt: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” A láthatatlan Szentháromság Isten szépségét csak kapcsolatainkban tudjuk láthatóvá tenni. Ezért törekszik a Sátán mindenféle emberi közösséget és kapcsolatot hiteltelenné tenni, sárba taposni és önmaga karikatúrájává tenni. A bűn természete, hogy szembe fordít Istennel, egymással és önmagunkkal. Elidegenít. Ezért van tele a világunk kapcsolataikban megsebzett emberekkel. A megbocsátás döntés arról, hogy nem egymást dobjuk ki az életünkből, hanem a bűnt, ami elidegenített és összetört. A kegyelem mindig a megbocsátásban ragyog fel. Helyreállt kapcsolataink Isten dicsőítik, megkövesedett konfliktusaink azonban a Sátánnak szereznek kárörömet. El kell döntenünk, hogy kinek engedünk: nagylelkű Királyunk áradó kegyelmének, vagy a magunk igazába és a másik hibájába belevakulva az engesztelhetetlen fojtogató erőknek. Amikor egy közösség (házasság, család, gyülekezet) tagjai a megbocsátást választják, elkezd áradni a kegyelem.

A megkeményedés mindig fojtogató, megbetegítő „közösséget” eredményez. Nincs rosszabb a kegyetlen kegyesnél. Péter sem értette ezt addig, amíg kegyes büszkesége össze nem tört nagycsütörtök éjszakáján, és meg nem tapasztalta hatalmas adóssága elengedését a Tibériás-tenger partján.