Az életben az egyik legfájdalmasabb dolog az, amikor nehéz helyzetben épp azok hagynak cserben, akikre nagyon számít az ember. Mintha minden összedőlne ilyenkor, akkora csalódásként éli meg.

Jézus jól tudta, mi fog történni vele, és hogy a tanítványai hogyan reagálnak minderre. Már az elfogatásnál megijedtek, és mind elfutottak, aztán a nagytanács előtt, a kihallgatáson senki nem mert a segítségére sietni. Mindenfélével vádolták, de nem találtak benne semmit. Végül saját kijelentésével vádolták Jézust: „Le tudom rombolni az Isten templomát, és három nap alatt fel tudom építeni azt!” (62.v.). De ő hallgatott. A főpap másik kérdésére – hogy ő-e a Krisztus? – Jézus csak annyit válaszolt: Te mondtad. Ezt tekintették istenkáromlásnak. Ennyi ok szerintük elég is volt ahhoz, hogy Jézust keresztre feszítsék. E nagy összevisszaságban, a ,,bátor” Péter kinn melegszik az udvaron, és amikor megkérdezik, háromszor is tagad. Majd megszólal a kakas.

Mondd, testvérem, te hányszor tagadtad meg vagy hagytad cserben Jézust? Ha megkérdezték, hozzá tartozol-e, vállaltad? Én azt mondom: „Szeretlek, Jézusom, tudom, enyém vagy. E világ örömet nékem már nem ad!”