Október 10-én a Nagyváradi 1. sz. gyülekezet az időseket köszöntötte vasárnap délutáni istentiszteletén. Ebből az alkalomból, hosszabb otthon töltött idő után eljött a gyülekezetbe Nagy Gyula testvér is, aki ez én október 4-én töltötte be 100. életévét. Amikor hosszú életéről kérdeztük, Gyula bácsi azt mondta, volt benne jó is, rossz is, de Isten kegyelme őrizte minden útján. Két feleségét is elveszítette, gyermekei is idősek, nyugdíjasok már.
Testvérünk 1921. október 4-én született Paptamásiban. Itt nőtt fel, majd 14 évesen merítkezett be Nagyváradon id. Bokor Barnabás testvér szolgálata nyomán. Már serdülőkorától érdekelte a fúvós zene és a harmóniumozás. Meg is tanult hangszeren játszani, később pedig ő tanította, vezette a bihari, paptamási, diószegi fúvós zenekarokat. Később, miután Váradra költözött, az 1. sz. gyülekezet fúvós zenekarát is vezette. Zenei pályáján is id. Bokor tv. indította el. A gyülekezetet érintő egyik hiányérzete is azzal kapcsolatos, hogy „keveset halljuk a fúvószenekart”.
A második világháború kitörésekor mindössze 19 éves volt, a háború vége felé be is sorozták katonának, és a Prut mellé vezényelték. Át is keltek a folyón, hogy megütközzenek az orosz hadsereggel, de akkor már a német hadsereg minden fronton gyengülni kezdett és vissza is tértek a moldvai folyó innenső oldalára. Mint beszélgetésünkkor elmondta, „amikor a folyón átkeltünk, az oroszok már malacot sütögettek, azzal vártak minket”.
Testvérünk korához képest meglehetős egészségnek örvend még, de gondolatban már egyre többet időz ott, ahol kedvenc éneke szerint „nem jön tavaszra tél”.
Gönczi Géza
