NAGYVÁRADI 1. SZ. BAPTISTA GYÜLEKEZET
A Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége által kiadott napi igei elmélkedés-sorozat
Délelőtti elmélkedés
Isten ismeri szívünk állapotát. Nem lehet elrejteni a bűnt előtte. A homok nem takarhatta el Mózes bűnét, amikor elásta a megölt egyiptomit. Ha emberek előtt sikerül is titokban tartani szívünk igazi állapotát, Istent nem lehet becsapni akkor sem. Ennek súlyosabb formája az, amikor már önmagunkkal is elhitetjük, hogy igazak vagyunk. Az önigazoló keresztyén mindenki másban látja a bűnt, és tudja pontosan, hogyan kellene megtérni, csak önmagára nem alkalmazza.
Vigyázzunk, ne megfelelési kényszer legyen hívő életünknek a motivációja, hanem Isten iránti szeretetünk segítsen megalázkodni, beismerni bűneinket, és megtérni azokból. Hallgasd az Igét önmagadnak, és éld meg azt Krisztussal! Uram, vizsgálj meg engem!
Délutáni elmélkedés
A kitartásnak mindig megvan a jutalma. A kitartó imádkozás, könyörgés eredménye lehet a megtérő ember. Minden megtért hívő egy őrálló, akinek kötelessége megtérésre és az új életben való kitartásra inteni minden embert. Isten nem gyönyörködik a bűnös halálában, hanem abban, ha a gonosz megtér. Ezért lettünk szolgálatba állítva mi is. Tragikus, ha valaki meghal a bűnei miatt. De ha úgy hal meg, hogy nem lett figyelmeztetve, az őrállót is felelősség terheli. Az őrálló fel kell, hogy kínálja a megtérés lehetőségét. Mivel a figyelmeztetést nem mindig fogadják szívesen, ezért kitartásra van szükség ebben a feladatban.
Azok megtéretlensége, akik felé szolgálunk, rombolhatja szolgálatkészségünket, de legyen számunkra bátorító példa Krisztus, aki mindvégig kitartott.