Kálváriája utolsó előtti állomásához érkezik Jézus. Az utolsó vacsora terme, a Gecsemáné-kert, Annás és Kajafás főpapok palotája után, most a világi ítélő hatalom letéteményese, Pilátus, a helytartó előtt áll.
A sábáti tisztaságára oly kényes, de egy ártatlant szemforgató képmutatással elítélni kész küldöttség szinte utasításba adja Pilátusnak a kivégzés feladatát. „Nekünk senkit sincs jogunk megölni!” Valóban nincs joguk. De lehetőségük sem! Hiába döntöttek úgy, hogy elteszik láb alól ezt a „felforgatót”, ezt az „istenkáromló”, tanulatlan galileait. Az embernek nem volt hatalma megölni Őt. Valójában először Isten döntött arról, hogy elküldi Fiát áldozatul a világ bűnéért. Azután Jézus döntött, hogy elfogadja az Atya akaratát. Csak ezután dönthetett az ember.
Azt mondják a lélekbúvárok, hogy amikor valaki készakarva el akarja dobni az életét, előbb diszkrét jeleket küld a környezetének, mintegy figyelmeztetve őket: erre készülök. Jézusról háromszor olvassuk, hogy közelgő haláláról beszél. Ám Ő nem elvetni, hanem odaadni akarta az életét.