Igehely: Zsolt 20:7-9 „Jól tudom, hogy az Úr győzelmet ad felkentjének, felel neki szent egéből győzelmes jobbjának hőstetteivel. Ezek a harci kocsikat, amazok a lovakat emlegetik dicsekedve, mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét. Ők térdre rogynak és elesnek, mi pedig felkelünk, és talpon maradunk.”
Ki ne akarna egy versenyben győzni? Aki nem akar győzni, az versenyre sem megy! Hétköznapjainkat veszteségek és győzelmek övezik. Harcolunk önmagunkkal, indulatainkkal, a rendszerrel. Harcolunk egy ügyért, személyért, elismerésért. A hívő élet is lelki harc a gonosszal szemben (Ef 6:12).
Vajon minden harcunk az Úr ügyéért folyik, vagy a magunk igazságát akarjuk érvényre juttatni? Tudunk-e csendben harcolni, a béke követei lenni? Elismerjük-e, hogy minden kegyelem, és Isten adja a győzelmet? „Az Urunk harcol értünk, ha mi csendben vagyunk.” Milyen harcaink vannak, kiért vagy miért vívjuk őket? Megéri-e harcolni? Isten adta nekünk ezt a feladatot?
Az Efézusi levélben a lelki fegyverzetek mind fel vannak sorolva. Ha érett keresztyének akarunk lenni, vállalnunk kell a harcot ahhoz, hogy Istenben bízva győzedelmes életünk legyen. Smith Wigglesworth mondta: „Nagy hitet nagy harcok teremtenek, és a nagy bizonyságok nagy próbák eredményeként születnek. Nagy győzelmek pedig csak megpróbáltatások után várnak ránk.”
Tudjuk, Valaki harcol értünk. Sokszor eszembe jutnak id. Veres Ernő testvér szavai: „A legnagyobb harcok nem a harcmezőn, hanem a térdünkön dőlnek el.”