Igehely: 4Móz 21:4-9; Kulcsige: 4Móz 21:7 „Ekkor odament a nép Mózeshez, és ezt mondta: Vétkeztünk, mert az Úr ellen és ellened szóltunk. Imádkozz az Úrhoz, hogy távolítsa el rólunk a kígyókat! És imádkozott Mózes a népért.”
Az Egyiptomból kijött nép Istentől függve vándorolt a pusztában. Látták, hogy aki Isten ellen szól vagy lázad, azt ítélet sújtja (pl. Kórah és társai lázadása, majd a nép zúgolódása amazok veszte miatt). Mégis, mintha vakok lennének, ismételten ugyanabba a vétekbe esnek.
A test vágyai felülkerekedtek a józan észen, az istenfélelemről nem is beszélve. Elfogyott a türelem, a száj pedig kontroll nélkül beszélt. Nem az volt a bajuk, hogy éheztek, hanem már megunták, megutálták az Isten által rendelt eledelt. Szerintük az Istentől rendelt szabadítás nem egyébb mint az ő megsemmisítésük útja. Milyen rózsásnak írják le a nyomorúságos egyiptomi életet!
Nekünk, embereknek is fáj, amikor minden tőlünk telhetőt megteszünk valakiért, és cserébe ő sárral dobál meg. Istent vajon nem bántja a háládatlanság, mikor a jót rossznak mondjuk? Mire a nép ráébredt, hogy baj van, vétkeztek, s már sok ember meghalt közülük. A még életben lévők odamentek Mózeshez: tudták, miben vétkeztek, bevallották, és a megmenekülés útját is tudták. Miért kellett annyit várniuk, mielőtt Mózeshez mentek? Mi nem engedte őket hamarabb?
Milyen jó, hogy ott volt Mózes, aki tudott imádkozni, tudta, kihez és hogyan kell könyörögni. És meghallgattatott. Felnézni az élettelen rézkígyóra: hit kellett hozzá. Aki megtette, életben maradt, habár továbbra is fájt a kígyó marása. De már nem volt halálos. Ezek az emberek testben szenvedtek, de a lelkük is beteg volt: az elégedetlenség, zúgolódás, lázadás, büszkeség, a lélek nyomorúsága. Egyszer a kígyók eltűntek, a sebek meggyógyultak, de a lelkükkel vajon mi lett? A történelem szerint, akik voltak, azok is maradtak.
Mai emberek, hasonló helyzetben vagyunk: beteg a lelkünk, szenved a testünk. Nem akarjuk a rosszat tenni, de nincs erőnk a jóra sem. De van, kihez jöjjünk szabadulásért a régi természetünkből: Jézus Krisztus a szabadító. Ő folyamatosan esedezik értünk az Atyánál (Róm 8:34). Amíg élünk, lehet gyógyulni. Akarni kell, megadni az árát (beismerni, megalázkodni). Miért élnénk betegen, a halált várva, mikor előttünk van a lehetőség az életre?