Igehely: ApCsel 14:8-10 „Kriszpusz, a zsinagógai elöljáró pedig hitt az Úrban egész háza népével együtt, és a korinthusiak közül, akik hallgatták őt, szintén sokan hittek, és megkeresztelkedtek. Az Úr egy éjjel látomásban ezt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.”
A mai megválaszolásra váró kérdésünk az, hogy érdemes-e olyanokkal jót tenni, segíteni, vagy azokért nagyobb áldozatot vállalni, akik az ellenségeink, és soha nem fogják azt jóval viszonozni? Érdemes-e azoknak elmondani az evangéliumot, és befektetni időt, energiát, esetleg pénzt, akik el fogják utasítani, sőt bántani fognak érte? Honnan jön az erő a hívő embernek akkor, amikor ilyen élethelyzetbe kerül? A választ ezekre a kérdésekre mindenképpen az igében fogjuk megtalálni.
Úgy vagyunk vele, hogy automatikusan az a válaszunk ezekre a kérdésekre, hogy természetesen érdemes, és vállaljuk a kockázatot. Sajnos, az esetek többségében, amikor csak esélye van annak, hogy mindazt megtapasztaljuk, amit Pál, megfutamodunk. Hogy lehet ezt elkerülni? Az ige azt mondja, hogy nézzük azokat, akik a munka által Isten országához tartoznak (sánta); másodsorban ne engedjük, hogy a hitetlen emberek értékelése befolyásolja önazonosságunkat, szolgálatunkat; és nem utolsó sorban vegyük körül magunkat megbízható, hiteles testvérekkel.