A király menyegzőbe hívja barátait. Ebben a példázatban a király Istent jelképezi. Milyen szép kép mennyei Atyánkról, aki nem kényszerít, hanem szeretettel hív. Vissza lehet Hozzá jönni. Kiváltság, hogy ma még hallható az Ő hívó szava: „Jöjjetek a menyegzőre”!
Milyen jó volna, ha mindenki mindent félretenne, hogy eleget tegyen ennek a meghívásnak. Olvassuk, hogy sokan nem mentek el. Ezek az emberek semmi rosszat nem tesznek, mindenki végzi a maga munkáját, szorgalmas emberek. Nem a kocsmába igyekeznek, hanem nagyon is felelősségteljes polgárok. Eddig a pontig minden szép és jó, viszont a fontossági sorrend volt helytelen. A király hívását semmibe vették. Minden fontosabb volt, mint a király meghívása. Ez a baja a ma élő embernek is, minden fontosabb, mint az üdvössége, nem törődik saját lelkével.
A meghívás célja, hogy újra közel kerüljünk az Atyához, hisz Ő a mi mennyei Atyánk, Nála minden készen van, semmit sem érdemlünk meg, minden kegyelemből van. Miért van ez így? Mert Ő ma nagyon szeret, hisz Ő a Szeretet.