Igehely: Ézs 35:1-10; Kulcsige: Ézs 35:2 „Virágba borul és vigad, vígan örvendezik. Része lesz a Libánon pompájában, a Karmel és a Sárón díszében. Meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk méltóságát.”
Koronavírusos vagyok éppen. Aki volt már benne, tudja, milyen. Remegek a láztól, minden porcikám fáj, alig bírok járni, torkom kiszáradt, bedagadt. Emberek közé sem lehet menni, elkülönülten, imádkozva várom a gyógyulást. De jó arra gondolni, hogy ez a betegség is elmúlik, és minden úgy lesz, amint volt.
Egyre nehezebb időket élünk. A koronavírus, a háború, a gazdasági válság sokakban félelmet kelt. Azt mondják, úgy hívő, mint nem hívő szakértők, hogy már semmi sem lesz úgy, mint volt, sőt, mindig minden rosszabb lesz. De az Úr megváltottai nem a félelemnek lelkét kapták. Ugye, testvérem, te nem félsz a jövőtől? Az Úr Jézus azt mondja: „Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok” (Lk 21:28). Biztatlak benneteket, kedves olvasóim, az énekíróval: „Egy nap mindent újjá teszel, Jézus. Egy nap minden sebünk beforr. A régiek mind eltűnnek ott, nincs több könny. Ott majd minden értelmet nyer, Jézus. Minden kérdés választ talál, gyötrő érzés nem kínoz már, nincs félelem. Együtt mind, ott a mennyben, egész lényünk az öröm járja át, köztünk áll majd Jézus, és harsogjuk a győzelem dalát.”