Események

Evangelizációs esték – 2023

„Biztonság Bizonytalan időkben” címmel evangélizációs esték lesznek Nagyváradon a Belvárosi Baptista Gyülekezetben 2023. március 5-12. közt, vasárnapokon 18:00 órától, hétfőtől péntekig pedig 18:30-tól. Szeretettel és tisztelettel hívunk, hogy jöjj el és hallgasd meg Isten üzenetét, amelyet szeretne közölni veled ezekben a bizonytalan időkben.Cím: Strandului u. 10. szám. Szeretettel várunk! Vasárnap, 18:00: Kiss Lehel – Biztos alapokra épített ház (Mt 7:24-27)Hétfő,

Virtuális látogatás a teológián

A Baptista Teológiai Akadémia nagyváradi Fakultatív Konzultációs Központja virtuális látogatásra hív 2022. május 24.-én, este 19 órai kezdettel minden érdeklődőt. A Google Meet bekapcsolódásra a plakáton látható linken lesz lehetőség. A látogatás segíthet orientálódni a pályaválasztásban, bemutatja a különböző szakokat, tanulási lehetőségeket szolgálattevőknek. Kérdezz-felelek szekció is lesz. Az online esemény keretén belül lehetőséged lesz találkozni tanárokkal, jelenlegi diákokkal, valamint olyanokkal, akik

Evangelizáció Nagyváradon

A nagyvárad-belvárosi gyülekezet 2022. március 20-27 közt tart evangelizációs istentiszteleti alkalmakat „Békesség a háborús időkben” címmel. Az alkalmak minden este 18,00 órakor kezdődnek, meghívott igehirdetők: Szabó László, Tóth Attila, Szabó Sándor, Uzonyi Barnabás, Kiss Lehel. Nagy szükség van a gyülekezet tagjainak imatámogatására. Hívogassunk és vegyünk részt magunk is az alkalmakon!

Segítség az ukrán menekülteknek

Továbbra is imádkozunk a béke helyreállásáért ott, ahol most háború van. Értékeljük mindenkinek a segítőkész hozzáállását is. Ezúton is szeretnénk meghirdetni a pénzbeli célgyűjtést a menekülők érdekében, ami vasárnap, március 6.-án lesz megtartva imaházunknál. Aki gyülekezetünk bankszámlájára szeretné átutalni az odaszánt összeget, kérjük írja az átutaláskor a megjegyzésekhez e szót: „Ukrajna”. A következő értesítést kaptuk nemrég Szövetségünk részéről: „Rengeteg élelem

Házasság hete Váradon is

Házasság hete alkalmából különleges alkalmakat tart a gyülekezet házaspároknak 2022. február 19-én és 20-án, reggel 10 órától „Kötődés vagy kötözködés” címmel. Az alkalom előadói Iván Imre és Gabriella lesznek, Balatonszemesről. Szeretettel várunk minden érdeklődőt! Az alkalom nyitott.

30 éves a fúvóskar új generációja

November 6-án, a vasárnap délutáni istentisztelet keretében emlékezett meg a gyülekezet fúvóskara jelenkori generiációjának 30 évéről. Az ünnepi alkalomra felálló zenekar szolgálatában a paptamási és zilahi gyülekezet fúvósai is részt vettek. A változatos stílusú, szívből megszólaló zeneszámok között a zenekar képekben is megörökített krónikáját Paniti Helga olvasta fel. Mi több, az igehirdetés is a trombitaszó szerepét és fontosságát hangsúlyozta.

Decemberi bemerítés a gyülekezetben

2021. december 12-én bemerítést tartott a nagyváradi 1. sz. baptista gyülekezet, amikor Sándor Lilla, Szecsánszki Evelin és Mahr Hanna tettek bizonyságot hitükről a bemerítésben. Az alkalomhoz illő igét Boros Róbert temesvári lelkipásztor hirdette Fülöp evangelizációja és a szerecsen komornyik bemerítkezése alapján. Az alkalmat a vegyeskar énekszolgálata gazdagította. Isten tartsa és erősítse meg újonnan bemerített testvéreinket hitükben!

Idősek vasárnapja és 100 éves születésnap Nagyváradon

Október 10-én a Nagyváradi 1. sz. gyülekezet az időseket köszöntötte vasárnap délutáni istentiszteletén. Ebből az alkalomból, hosszabb otthon töltött idő után eljött a gyülekezetbe Nagy Gyula testvér is, aki ez én október 4-én töltötte be 100. életévét. Amikor hosszú életéről kérdeztük, Gyula bácsi azt mondta, volt benne jó is, rossz is, de Isten kegyelme őrizte minden útján. Két feleségét is

25 éves a nagyváradi Timóteus Bibliaiskola

2021. október 3.-án ünnepelte két és fél évtizedes fennállását a Timóteus Bibliaiskola Nagyváradon. A különleges alkalom különleges programot kínált, sok, azóta komoly lelki vezetővé vált egykori hallgató részvételével. Közülük többen bizonyságtétellel is szolgáltak: Pardi Félix, János Csaba, Balla Annamária, és akkor még nem említettük azokat a jelenlegi lelkipásztorokat, lelki vezetőt az erdélyi baptista közösségből, akik a 25 év során a

Átadták a Betlehem-óvoda új épületét

Isten kegyelméből ünnepi istentiszteleten adták át a Betlehem-óvoda vadonatúj, tágas épületét 2021. szeptember 9-én, Nagyváradon. A háromszintes épület a negyedik olyan óvoda, amely a magyar kormány Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának támogatásával épül fel, illetve újul meg. A gyülekezet imatermében összegyűlt résztvevőket Budai Lajos lelkipásztor köszöntötte, majd Szűcs Sándor belényesi lelkipásztor, a váradi missziókerület elnöke hirdetett Igét a Ruth könyvének második fejezete alapján.

Megosztás:

Facebook